Csütörtökön volt az egyéves évfordulója annak, hogy egy 19 éves volt diák AR-15 gépkarabéllyal rontott be a floridai Parkland Marjory Stoneman Douglas középiskolájába, ahol megölt 14 diákot és három tanárt, 17 embert pedig megsebesített.

Az évfordulón a Guardian az iskola diákújságíróinak cikkét jelentette meg arról, hogy havonta egyszer újra át kell élniük a történteket. Az iskolarádión kiadják a vörös riasztást, a tanároknak azonnal fel kell függeszteniük a tanítást, leoltani a villanyokat és eltakarni a tantermek ablakait. A diákoknak csendben kell maradniuk, és behúzódni a kijelölt sarkokba, ahol egy, a folyosón mozgó fegyveres nem tudná célba venni őket. Az elmúlt hetekben piros jelzéseket is felfestettek a termek falaira, amelyek a biztonságos sarkokat jelölik, és kötszereket helyeztek el, amelyekkel elállítható a vérzés, ha valakit meglőnek.

A tavalyi lövöldözés után a floridai törvényhozásban munkacsoport alakult, amely a múlt hónapban tette közzé jelentését, ebben is szerepel a biztonságos sarkok kijelölésére és a rendszeres gyakorlatokra irányuló javaslat. Az iskola vezetése annyi engedményt ad, hogy a gyakorlatokat előre bejelentik, és otthon maradhatnak azok a diákok, akik számára túl nagy traumát jelent a támadás felidézése. Sokan viszont bírálják a munkacsoport jelentését, mert arra összpontosít, hogyan lehet megnehezíteni az iskolába behatoló támadó dolgát, ahelyett, hogy a fegyvertartási szabályok szigorításán keresztül a megelőzéssel foglalkozna.

Szerepel a javaslatok közt a tanárok felfegyverzése, az iskolák ablakainak golyóállóvá tétele és a lelki segítségnyújtás hatékonyabbá tétele a rászoruló diákok számára. A munkacsoport abból indult ki, hogy a lövöldöző egy terembe sem ment be, csak azokra lőtt, akiket a folyosóról láthatott. A parklandi iskola egyik tanára viszont úgy vélekedett: ha mindenki a biztonságos sarkokba húzódik, akkor valójában senki nem lesz biztonságban. Két diákja halt meg a tavalyi lövöldözésben, felidézte: a földön feküdt, amikor a támadó belőtt az ajtó üvegén, és azt várta, mikor nyúl be a betört ablakon egy kéz, és nyitja ki az ajtót. „Könnyen bejöhetett volna, hála istennek, hogy nem tette” – mondta.

Sok iskolához hasonlóan ráadásul a Marjory Stoneman Douglas is túlzsúfolt. Egy statisztikatanár azt mondta: nagyszerű, hogy kijelölnek biztonságos sarkokat, ahol elfér mondjuk 25 diák, de ha 42-en vannak a teremben, akkor ez csak azoknak nyújt segítséget, akik a leggyorsabban odaérnek.

A Washington Post arról ír, hogy a dél-floridai Broward megye iskoláiban hatszázezer dollárért telepítenének mesterséges intelligencián alapuló, 145 kamerából álló megfigyelőrendszert, amely lehetővé teszi a diákok követését, a gyanús személyek és mozgások kiszűrését.

Egy oktatási szakértő a lapnak azt mondta, az iskolaigazgatók, akik nyomás alatt vannak, hogy fokozzák az intézmények biztonságát, tévesen csodafegyverként tekinthetnek az ilyen megfigyelőeszközökre, miközben gyakran azzal sincsenek tisztában, hogyan értelmezzék a rendszer által begyűjtött adatokat. Szerinte a mesterséges intelligencia dermesztő hatással lehet az iskolák légkörére, és épp azokat a diákokat teszi ki újabb veszélynek, akiket meg kellene védeniük. Előfordulhat, hogy tévesen veszélyesnek minősíthetnek diákokat az öltözködésük vagy mozgásuk miatt, a biztonsági személyzet pedig a téves riasztások miatt nem tud a valós fenyegetésekre figyelni – vélekedett.

Broward megyében az Avigilon nevű rendszert telepítené a tankerület, ezt tavaly egymilliárd dollárért vásárolta fel a Motorola Solutions. Kórházakban vagy stadionokban már alkalmazzák, de a cég szerint az oktatás az egyik legfontosabb megcélzott piacuk. Egy vezető fejlesztő azzal vette védelmébe a rendszert, hogy az csak egy eszköz a biztonsági személyzet számára, és nem hoz döntéseket, kísérleti bevezetése pedig segítené, hogy a Broward megyei iskolákban szerzett tapasztalatok alapján pontosítsák működését.

Sokan viszont aggódnak amiatt, hogyan igazodik el a mesterséges intelligencia a több ezer diák jelentette mindennapi káoszban, hogyan képes eldönteni, hogy mi a helyénvaló és mi nem az. Különösen az zavar egyeseket, hogy ismeretlen algoritmusok alapján minősíthetnek egyes diákokat automatikusan gyanúsnak, akár rendőri eljárásnak kitéve őket. Egy parklandi tanár – aki egyébként azt mondja, mindent megtenne, hogy biztonságban tudja diákjait – azon tűnődött, hogy mivé lesznek így az iskolák.

A parklandi lövöldözés nyomán kialakult országos tiltakozó diákmozgalom viszont a fegyvertartás korlátozásán keresztül lépne fel az iskolai lövöldözések ellen. Tavaly tavasszal több mint egymillióan vettek részt a March For Our Lives tüntetésein, a mozgalom pedig ahhoz is hozzájárulhatott, hogy a félidős választásokon kiugró volt a fiatalok részvétele. Mindez nem a Nemzeti Fegyverszövetségnek behódoló republikánusoknak kedvezett, a demokraták viszont átvették a képviselőház irányítását. A képviselőházi demokrata többség egyik első törvényjavaslata épp a fegyvervásárlás szövetségi szintű szigorítására irányul.

Az AP hírügynökség összeállításából kiderül, hogy az elmúlt évben kilenc államban fogadtak el olyan törvényeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a fenyegetőnek ítélt vagy öngyilkosságra hajlamos személyeket megfosszák a fegyvertartás jogától. A fegyverpártiak viszont arra hivatkozva tiltakoznak, hogy a fegyvertartás alkotmányos jog, és szerintük ebben hamis vádakkal is korlátozhatnak egyeseket. Mások szerint viszont ez az egyik leghatékonyabb mód arra, hogy visszaszorítsák az Egyesült Államokban évente közel negyvenezer, lőfegyverrel elkövetett gyilkosságot és öngyilkosságot.

Öt másik államban már létezett ilyen szabályozás, a parklandi lövöldözés viszont felrázta a törvényalkotókat, az elkövetőről ugyanis lehetett tudni, hogy mentális problémái vannak, mégis kaphatott fegyvert. Egy Washington állambeli ügyész elárulta: a fegyverviselési joggal kapcsolatos döntésekkor vizsgálják, hogy az érintett személy beszélt-e öngyilkosságról, fenyegetett vagy zaklatott-e másokat, és észlelhetők-e jelei annak, hogy valamilyen mentális problémával küzd.

Dave Cullen újságíró, aki bestseller dokumentumregényt írt a húsz évvel ezelőtti columbine-i iskolai mészárlásról, most a Guardianben publikált arról, hogy az, ami a parklandi lövöldözés után történt, kivezetheti Amerikát abból a véres csapdából, amelybe az elmúlt két évtizedben beleragadt. Szerinte a vietnami háború elleni tiltakozáshoz fogható, ahogy a Marjory Stoneman Douglas diákjai megmozdultak a fegyveres erőszak ellen, és már nem a fegyvertartás szigorítása melletti kiállás, hanem annak ellenzése jelent politikai kockázatot.

Cullen cikkében beismeri, hogy az 1999-es columbine-i iskolai mészárlás során ő és más újságírók is végzetes hibát követtek el, amikor nem voltak tisztában felelősségükkel, és olyan mítoszok megteremtéséhez járultak hozzá, amelyek táptalajául szolgálhattak a további fegyveres erőszaknak. Ez alatt azt érti, hogy a két elkövetőt számkivetett fiúkként jelenítették meg, akiket bántottak az iskolában, ezzel pedig hasonló sorsú fiatalokat bátorítottak fel arra, hogy a nyomukba lépjenek.

Megállapítja, hogy az iskolai mészárlások elkövetőik számára látványos előadások, aminek épp a média teremt színpadot. Parkland viszont változást hozott azzal, hogy a sajtó figyelme két évtized után az elkövető helyett a túlélők felé fordult. Mint írja, a parklandi lövöldöző nevére senki nem emlékezik, míg egyes túlélő diákokat világszerte ismernek, Emma González „Emma a változásért” nevű Twitter-oldalát például 1,7 millióan követik. Cullennek most jelenik meg új könyve Parkland: Egy mozgalom születése címmel, de nem naivan optimista: szerinte a küzdelem, amelynek során le kell győzni a fegyverszövetséget, még évekig tart.

A New York Times egy pszichiáter, Amy Barnhorst cikkét közölte a parklandi lövöldözés évfordulója előtti napon arról, hogy milyen megközelítéssel lehetne fellépni a hasonló támadások ellen. Arról ír, hogy hozzá került egy tizenéves fiú, akit a rendőrök vittek el középiskolájából, miután egy osztálytársnőjét megfenyegette, hogy elvágja a torkát. A fiú az Instagramra képeket töltött fel a 2015-ös charlestoni templomi lövöldözés elkövetőjéről „Hős” felirattal, és egy fotót az iskolájáról „Columbine 2.0” szöveggel.

Mivel a fiú otthonában nem találtak fegyvert, osztálytársa pedig túl rémült volt ahhoz, hogy vallomást tegyen ellene, nem tartóztathatták le, de pszichiáterhez vitték, hogy megvizsgálja, kezelésre szorul-e. Barnhorst azt írja, hogy a fiú szinte minden kérdésre nemmel válaszolt, azt mondta, igazából semmit nem akart csinálni az iskolában, viszont közömbösnek tűnt az ellene indult eljárást illetően. A fiú számítógépén az FBI egy darkweb-böngészőt talált, amit azért töltött le, hogy illegálisan fegyvert vásároljon. A halállistáját is megtalálták a rendőrök az öltözőszekrényében, amelyen az elsők között szerepelt az anyja.

A pszichiáter úgy gondolja, hogy elsősorban pácienseinek tartozik felelősséggel, hogy segítsen nekik megtalálni a megfelelő kezelést és hazajuttatni őket családjukhoz. Ennél a fiúnál viszont azt látta a leghelyesebbnek, ha bezárják. Ezt a mentális egészségügyi rendszeren keresztül nehéz megtenni, bírósági döntés is szükséges arról, hogy az adott személy veszélyt jelent, és még akkor is csak néhány hétig tarthatják bent. A fiúnak annyi dolga volt, hogy meggyőzze a bírót: csak viccelt, és szabadon engedték volna.

A parklandi lövöldözés után viszont senki nem volt vicces kedvében, a bíró beleegyezett, hogy a fiú még 14 napig a pszichiátrián maradjon. Ahogy az elbocsátás dátuma közeledett, Barnhorsték abban reménykedtek, hogy a hatóságok vádat emelnek, és letartóztatják. A nyomozók viszont abban, hogy sikerül elhúzni a pszichiátriai kezelést, mert az eljárás lassabban haladt. Végül az orvosok, a hatóságok és a fiú kirendelt védőjének egyetértésével egy ritkán alkalmazott jogszabályhoz folyamodtak, ami lehetővé tette, hogy hat hónapra benn tartsák.

A hat hónap letelte után Barnhorst úgy véli, sikeresek voltak erőfeszítései. A fiú egy közösségi otthonba került, távoktatásban befejezte a középiskolát, dolgozik, és közösségi főiskolára jár. Egy terapeuta naponta meglátogatja, hetente pedig egy bizottság előtt kell jelentkeznie, viszont most először barátai is vannak. A pszichiáter azt írja, korábban azt gondolta, hogy a mentális egészségügyi ellátórendszer és a hatóságok sem képesek megakadályozni a lövöldözőket, ennek a fiúnak a története viszont reménnyel tölti el. A potenciálisan veszélyes emberek ugyanis általában elvesznek az intézmények közt, ezúttal viszont a hatóságokkal együttműködve sikerült egy segítő hálót kialakítaniuk.

Kiemelt kép :Joe Raedle/Getty Images