Skip to Content

Friss

Friss | 2019/08/19 - 09:28

A piaci folyamatokból kiindulva akár 30-40 százalékkal is csökkenhetne a hazai lakossági gázár – ezt mondta a Népszavának egy olaj- és gázpiaci szakértő. Ennél pontosabb becslést nem lehet adni, mert a lakossági gázár politikai kérdés is, mindenesetre ez a közelítő becslés is jól mutatja, hogy a rezsicsökkentéssel 2014-ben befagyasztott, rögzített lakossági gázárral az emberek, a lakosság milyen sokat veszít, mennyivel többet fizet a kelleténél.

Az európai tőzsdei gázár az elmúlt egy év alatt szinte harmadára esett, és ilyen mélyen tíz éve, mondhatni a fejlett európai gáztőzsde kialakulása óta nem járt a kurzus – írja a lap. De ha nemcsak az elmúlt évet nézzük, hanem az elmúlt hat évet is, akkor is az látszik, hogy a piaci gázár sokkal tovább volt a rezsicsökkentéssel befagyasztott árnál olcsóbb, mint amikor meghaladta azt.

Amit az emberek zsebéből így kihúztak, az az államnál csapódik le extraprofitként.

Az állami MVM-hez tartozó MFGK a lakossági gázt az oroszoktól a piacihoz közeli árszinten vásárolja. Az állami gáznagykereskedőnél az elmúlt években durván 100 milliárd forintja gyűlt össze ezen, hogy a piaci árszinten vásárolja a lakossági gázt, csak éppen a lakossági felhasználói ár viszont ezt jócskán meghaladja.

Kiemelt kép: Fotó: Bielik István / 24.hu



Friss | 2019/08/19 - 09:28

A piaci folyamatokból kiindulva akár 30-40 százalékkal is csökkenhetne a hazai lakossági gázár – ezt mondta a Népszavának egy olaj- és gázpiaci szakértő. Ennél pontosabb becslést nem lehet adni, mert a lakossági gázár politikai kérdés is, mindenesetre ez a közelítő becslés is jól mutatja, hogy a rezsicsökkentéssel 2014-ben befagyasztott, rögzített lakossági gázárral az emberek, a lakosság milyen sokat veszít, mennyivel többet fizet a kelleténél.

Az európai tőzsdei gázár az elmúlt egy év alatt szinte harmadára esett, és ilyen mélyen tíz éve, mondhatni a fejlett európai gáztőzsde kialakulása óta nem járt a kurzus – írja a lap. De ha nemcsak az elmúlt évet nézzük, hanem az elmúlt hat évet is, akkor is az látszik, hogy a piaci gázár sokkal tovább volt a rezsicsökkentéssel befagyasztott árnál olcsóbb, mint amikor meghaladta azt.

Amit az emberek zsebéből így kihúztak, az az államnál csapódik le extraprofitként.

Az állami MVM-hez tartozó MFGK a lakossági gázt az oroszoktól a piacihoz közeli árszinten vásárolja. Az állami gáznagykereskedőnél az elmúlt években durván 100 milliárd forintja gyűlt össze ezen, hogy a piaci árszinten vásárolja a lakossági gázt, csak éppen a lakossági felhasználói ár viszont ezt jócskán meghaladja.

Kiemelt kép: Fotó: Bielik István / 24.hu



Friss | 2019/08/19 - 09:26
A német kancellár helikopterrel érkezik a páneurópai piknik ünnepségére.


Friss | 2019/08/19 - 09:20


Friss | 2019/08/19 - 09:18

Három nagyon komoly ellenfelet, a horvát, a spanyol és a francia csapatot is legyőzte a magyar U19-es kézilabda-válogatott a vébén, így ötödik helyezettként térhet haza, ami nagyon szép eredmény.

Soha nem látott kézilabdabravúr: ötödikek az U19-es fiúk a vb-n2005 óta rendez a Nemzetközi Kézilabda Szövetség világbajnokságot az U19-es korosztálynak, de azóta az aktuális magyar férfiválogatott olyan sikernek még csak a közelében sem járt, mint amilyet vasárnap, Szkopjéban elért.

A világbajnokságon új győztest avattak, Egyiptom ugyanis a döntőben végig vezetve győzte a le a negyeddöntőben épp a magyarokat kiejtő németeket. A félidőben 19-13 volt az afrikaiak előnye, a vége pedig 32-28 lett.

Egyiptom lett az U19-es vébék első nem európai győztese, és hogy ez nem egy kifutott eredmény, arra az a bizonyíték, hogy idén korábban a juniorcsapatuk harmadik lett a világbajnokságon.

Úgy tűnik, valamit nagyon jól csinálnak arrafelé.

Kiemelt kép: Handball Planet



Friss | 2019/08/19 - 09:16
Elhagyta Gibraltárt vasárnap este az az iráni tartályhajó, amelynek kihajózási tilalmát a városállam néhány nappal korábban feloldotta, visszautasítva az Egyesült Államok kérését, hogy tartsa vissza a területi vizeinek elhagyására készülő járművet


Friss | 2019/08/19 - 09:16
Vida Máté és Nikolics Nemanja is jó formában volt a hétvégén. És mi a helyzet a többi légióssal?


Friss | 2019/08/19 - 09:13
Az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet szerkesztésében megjelent Magyarország Nemzeti Atlasza – Természeti környezet című kötet angol kiadása megkapta a legrangosabb nemzetközi szakmai kitüntetést.


Friss | 2019/08/19 - 09:12
Nem jogszerű az a magatartás, amit a civil mentőhajók folytatnak a líbiai felségvizeken - mondta Tóth Norbert nemzetköz jogász az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorfolyamában


Friss | 2019/08/19 - 09:08
"Ördögi propagandagépezetnek" minősítette a The New York Times című lapot Donald Trump amerikai elnök az egyik vasárnapi Twitter-bejegyzésében


Friss | 2019/08/19 - 09:05

Voltam én Mándy-epigon is.

A hetvenes évek elején rendszeresen együtt ebédeltem Ivánnal – ő kérte, szólítsam így – a Szabadság Szálló éttermében. A Keleti pályaudvar közelében volt ez a műintézet, Iván Teleki téri lakásától sétatávolságra. Hihetetlen extravaganciának tűnt, hogy valaki minden áldott délben étteremben egyék, méghozzá egy külföldi (ámbár főleg csehszlovák) turistákra szakosodott hotelben. Ő azonban szinte semmi másra nem költött, ráadásul kisétkű volt, mindenből féladagot készítettek neki, akkoriban ehhez erős protekció kellett. Fölhatalmazott, hogy bármikor az asztalához telepedhetek. Sajna, sose találtam egyedül. Állandó ebédtársa egy kóróvá száradt, törékeny asszony volt, középkora mocsarában. Hallgatagon ült a szék közepén, egyenes derékkal, két könyökét akként tartva, mintha könyvet szorítana a hóna alatt. Foglalkozására nézvést zenekritikus. Ha eszmét cseréltünk Ivánnal, szigorú arccal figyelt, mint aki többre értékelné a csöndet. A háta mögött úgy hívták: Savanya. Képzelhetik. Az első adandó alkalommal, amikor kiment pisilni, Iván rám függesztette ártatlan tekintetét, s bocsánatkérőn: Ez jut nekem…

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Fölvetődik a kérdés, miért nem választott magának izgalmasabb személyt a mindennapi ebédjéhez. Azért, mert úgy hitte, ő se szórakoztatóbb. Savanya csupán egyetlen percre élénkült föl, amikor jött a fizető, ilyenkor huncfut gyermekké válva szavalta: Erő ür, ki jér, pir burg, pár káp. Erőleves üresen, kijevi jércemell, pirított burgonya, párolt káposzta – pincérszlengben. Hirtelen minden hájjal megkent összeesküvőkké váltak ők hárman a szocializmus rengetegében, Savanya, Iván és a főúr. E mozgalomba én nem nyertem bebocsátást. Pedig volt nekem is egy spenótom tük tojjal. Így ment ez, egészen addig, amíg Iván konfliktusba keveredett a személyzettel, s áttette székhelyét a MÚOSZ alagsori éttermébe. Savanya oda nem követte, talán attól már túl távol lakott. Vagy… meghalt? Nem tudom. Én ahhoz közelebb laktam. És még éltem.

Gyakran találkoztunk ebéd előtt, a Különlegességi Cukrászdában (Izabella–Népközt sarok). Ha esett, ha fújt, ő megjelent, nem írt, csak létezett. Ámbár nála e kettő összeolvadt. Később ott is nézeteltérése támadt a vezetőséggel, átköltözött a Művészbe. Egy szimpla mellett ücsörögtünk, ki-ki saját gondolataival küszködve vagy játszódva, olykor félóra is eltelt szó nélkül. Majd Iván kiejtett egy nevet. Például: Cholnoky Viktor!? – ez kérdés volt, olvastam-e a századelő félig-meddig elfeledett kismesterét, értékítélet, hogy Cholnokyt finom írónak tartja, s fölszólítás, ismerkedjem meg a műveivel. Néha a nyomaték kedvéért hozzáfűzte: Az isten szerelmére! Ez meg annyit tett: Nagyon! Egyszer azt mondta, ő is ilyen félig-meddig elfeledett kismester lesz, örülhet, ha valaki a kávéházban kiejti a nevét.

Imádtam hallgatni vele. Aki ezt nem érti, annak úgyse tudnám elmagyarázni. Ahogyan múltak az évek, én is be-bedobtam egy-egy nevet, akkoriban ritkán emlegetett észak-amerikai és francia írókét. Iván bólogatott. Legközelebbre beléjük olvasott. Ha elnyerték tetszését, azt mondta: Hát igen. Ha lenyűgözték: Az isten szerelmére!

Sokáig halogattam, végül elmeséltem neki, hogy kisiskolás koromban karácsonyra kaptam egy könyvet. Azt hittem, mesekönyv, de rá volt írva: ifjúsági regény. Örvendeztem, eszerint kiléptem a gyermekkorból, át az ifjúságba. A kemény fedél a kor szokása szerint vaskosra sikerült, nem sajnálták belőle az anyagot. CSUTAK SZÍNRE LÉP. Ezt úgy értelmeztem, hogy a szivárvány színei közül valamelyikre. A történet két csapat harcáról szólt, à la Pál utcai fiúk (ahhoz még nem volt szerencsém), középpontjában a csetlő-botló Csutakkal, akinek ugyanúgy lógott a cipőpertlije, akár az enyém, s ugyanolyan riadtan közlekedett a nagyobb fiúk és a felnőttek világában, már ha egyáltalán beengedték oda. Számtalanszor végigolvastam. Olykor inkább abban a történetben éltem, mint a magaméban. Csutak-függő lettem. CSUTAK ÉS A SZÜRKE LÓ. CSUTAK A MIKROFON ELŐTT. CSUTAK ÉS GYÁVA DEZSŐ. Elzúgott legalább tucatnyi év, immár egyetemre jártam, közben írással próbáltam fönntartani magam. A Film-Színház-Zsuzsika szerkesztője, Sándor Iván elküldött, készítsek kis színes interjút a híres tévérendezővel, abból az alkalomból, hogy egy nagy színes, szélesvásznú (?) tévéfilm forgatásába kezd. Beszéljek a forgatókönyv írójával, Mándyval is. Keresztnevét nem mondta. Könyvesboltba mentem, fölkészülés céljából. Mit tartanak Mándytól? A meseíró Mándytól? – kérdezett vissza az eladó, egy középkorú, indigóköpenyes asszony. Nem, ez rendes, felnőtt író, mondtam bizonytalanul. Olyan nincs!

Zárjelben, vérgúnnyal közlöm, a híres rendező a randevún nem jelent meg. A másodikon sem. Mi viszont ekként ismerkedtünk össze. Rendes, felnőtt, író, én? ugyan, kérlek! – színjátszó szeme volt, mélykékből szürkébe és vissza. Hangja érzelmesen gurgulázó. Homloka barázdált, rajta forintos nagyságú mélyedés, mintha harci sebesülés nyoma volna. Bőre színe állandó napozást sejtetett, ujjai, akár a zongoraművészeké (Rubinsteint kivéve). Nyúlánk, légies alkat, nyakkendős elegancia, gondosan fésült, tisztes, őszes halánték. Tetszett nagyon, annyit mondhatok. Talán én is tetszettem neki, mert ha egy darabig nem jelentkeztem, fölhívott: Igazolatlan hiányzás! Igyekeztem pótolni. Minden sorát elolvastam. Ragadtak rám a hasonlatai, mint a bogáncs. Gáll István, az Ember (ekkoriban az Új Írás prózarovat-vezetője), megfeddett: Ne hozzál már nekem Mándy-novellát! Csak tiszta forrásból – válaszoltam. Bár tudnék olyat, gondoltam.

Tavasz volt, Iván panaszkodott a járdára kitett kávéházi asztalnál, hogy elbeszélést és hangjátékot kéne szállítania, de egyáltalán nem megy az írás, túl szép a világ! – a kurta szoknyás fölszolgáló lányokat nézegette, barátságosan biccentve, ők ránk villantották mosolyukat. Én arról számoltam be, hogy jöttömben láttam a Patyolat Tisztító üvegablakán a kézzel rótt hirdetményt: Vállalónőket fölveszünk! Ivánnak ez nagyon tetszett, kérdezte, neki adom-e. Hát persze. Kevéssel később bevallotta, nemcsak a szállítandó novellát, de a hangjátékot is összehozta a vállalónőkből. Kisebbségi komplexusom növekedett, én nem sokra mennék velük, ahhoz utána kéne járnom, pontosan mifélék, mit csinálnak, mennyi a bérük stb. Ő viszont prózaköltő volt, egy-egy fura szóból, félmondatból vagy emberi gesztusból emelt katedrálist.

Nem szívesen beszélt róla, addigra valahonnan mégis tudtam, ő volt a legtovább betiltott magyar író az itthon élők közül. A szocializmus kezdetén kiseprűzték a pálya szélére. Évtizednyi időt loptak tőle el. Rettenetes lehet, ha valakinek az íróságát egy tollvonással megszüntetik. Nem csüggedt, mindig írt – „kapirgált”, ez az ő igéje –, cetlire, villamosjegyre, újság szélire. Tudta, egyszer csak vége szakad a jégkorszaknak. Lelkierejét irigyeltem.

Későn kötött házasságot, eszményit. Senki se hitte, hogy az örök agglegény valaha megnősül, oly nehezen heverte ki a szüleit, főleg a papáját. Én túl korán elvesztettem a magamét, így minden idősebb férfiban apát kerestem. Egyszer sokszemközt atyai barátomnak neveztem. Mire ő: Ha atyai barátot akarsz, keress valaki mást, ahhoz én túl fiatal vagyok! Túl fiatal volt, noha az apám lehetett volna. Végre-valahára Rangos Irodalmi Díjat kapott, azt akarta, legyek ott a ceremónián. Egy fotós lekapott bennünket, amint épp kezet rázunk. Szakszerű MTI-fénykép lett belőle, e fölirattal: „Vámos Miklós Mándy Iván-díjat vesz át.” Nem rossz.

A kilencvenes évek elején egyre mélyebbre süppedt a hallgatásba. Azt mondta: Ha ordítanak, én csöndben maradok… és félek… uramisten! A pártviszályos zűrzavar az ő finom lelkét elborzasztotta, s még inkább az, hogy a más gondolkodású egykori kollégák nem fogadták a köszönését. Te se köszönj! – ajánlottam. Csüggedten rázta a fejét, azt nem lehet. Talpig úriember volt.

Valahányszor a Balaton túlsó szegleténél járok, benézek a szigligeti alkotóházba. Átfutom a faliújságra rajzszögezett listát, van-e ismerős. Kilencvenöt nyarán Iván nevére bukkantam, siettem hozzá. Az úgynevezett elnöki lakosztályt kapta, a teraszon ücsörgött. Felesége hellyel kínált. Iván köszönésképp bólintott, aztán csak gubbasztottunk ott a méla délutáni napsütésben, ahogyan szoktunk. De valami más volt. Soha nem nézett rám. Ha mégis az arcomra siklott a tekintete, szeméből hiányoztak a baráti fények. Értesültem róla, hogy betegeskedik, nem vettem komolyan. Most az a gyanúm támadt, hogy nem ismer meg. A feleségére pillantottam, ő tapintatosan félrefordult. Ebből gondoltam, nem tévedek. Mit kell tenni, ha egy ilyen édes ember – nematyai barát – nem ismer rád? Sírni. Nem ott. Később, a kocsiban.

Kevés vártatva Iván elment a filmművészek szövetségének klubjába (néhai Gorkij fasor). A szocializmus vadonában sokat jártunk oda mind a ketten, mert levetítették a „nyugati” filmeket, amelyeket csak a bennfentesek láthattak. Náthás hangú, idős asszonyság tolmácsolta valamennyi szerepet. Ez különösen mulatságos volt a szexjelenetek esetén. Az utolsó tangó Párizsbant például szétröhögtük. Láttam aztán efféle fordítás nélkül, úgy unalmas. Én filmdramaturgként nyertem jogot a belépésre. Iván azzal, hogy a rendezők imádták az írásait.

Azon a bizonyos estén a nagy Buster Keaton filmjeit adták. Én is készültem oda, de valami közbejött. Többektől hallottam, Iván jól mulatott. A vetítés után sokakkal kezet fogott, azt ismételgetve:

Bustert látni, és meghalni!

Viccnek vették. Nem tréfált. Látta Bustert, és meghalt. Elegánsan, ahogyan élt. Az aradi vértanúk napján. Kőhajításnyira a Batthyány-örökmécsestől. Nem marad más, mint hallgatni egy sort a nyájas Olvasóval, majd azt mondani: Mándy Iván! Az isten szerelmére.

Forrás: Athenaeum Kiadó

Vámos Miklós: Az isten szerelmére

Athenaeum, 2019

Kiemelt kép:Czimbal Gyula / MTI



Informatika

Informatika | 2019/08/19 - 09:27
A bővítés tartalmaz egy védekező és egy támadó operátort, egy újradolgozott pályát, változásokat a rank rendszerben és ezzel mutatkozik be a Battle Pass is.


Informatika | 2019/08/19 - 09:13

Happy Birthday Haiku! On this day in 2001, the first message to the then-OpenBeOS mailing list was posted.

— Haiku (@haikuOS) August 18, 2016

Boldog születésnapot!



Informatika | 2019/08/19 - 09:02
Nem a megszokott szintlépésekkel fejlődünk majd, sokkal inkább a felfedezéseinkre épít a játék.


Gazdaság

Gazdaság | 2019/08/19 - 09:25
Már a szemetes is úgy tudja, csúsztatni, hazudni, sunnyogni szükséges.


Gazdaság | 2019/08/19 - 09:02
Mert van/nincs érvényes magyarországi lakcímük. Az MTI által közölt választási kisokosból az is kiderül, a lakcímmel nem rendelkező hajléktalanok bár nem szavazhatnak, őket meg lehet választani akár főpolgármesterré is, ha jelöltként indulnak.


Bulvár

Bulvár | 2019/08/19 - 09:15
Lángra kapott egy autó vasárnap éjjel a XIV. kerületben.


Bulvár | 2019/08/19 - 09:15
Lángra kapott egy autó vasárnap éjjel a XIV. kerületben.


Karrier

Karrier | 2019/08/19 - 09:13
Helios Hotel - Budapest - Egész éves munkára főállású szobaasszonyt keresünk budai családi panziónkba. Vendéglátóipar, idegenforgalom egyéb (vendéglátóipar / idegenforgalom)...


Belföld

Belföld | 2019/08/19 - 09:08
Okostelefonra költözhetnek az ügyfélszolgálatok, az eddig papíron zajló, döntően személyes megjelenést igénylő ügyintézést átterelve a digitális térbe – hívta fel a figyelmet a Netlock hitelesít [...]