Kultúra
Kultúra |
A zenei világban való érvényesülés a fiatal tehetségek számára gyakran kihívásokkal teli küzdelem, nehéz lehet számukra megtalálni az utat a nagyvilág felé, és megmutatni, mire képesek. A helyes irányba történő elinduláshoz és a megfelelő támogatáshoz elengedhetetlen, hogy segítség érkezzen hozzájuk.
|
Kultúra |
A Vajdasági Pedagógiai Intézet és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság Biztonság az interneten – megelőzés és oktatás elnevezéssel projektet dolgozott ki. A Vajdasági Pedagógiai Intézet munkatársai már negyedik alkalommal mutatták be a projektet. Az első ciklusban Újvidéken, Nagybecskereken és Szabadkán találkoztak az osztálytanítókkal, a tanárokkal és a pedagógusokkal.
|
Kultúra |
A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács az elmúlt tizenhárom évben több területen létrehozott és szervezett szinte már megszámlálhatatlan programot. Legkiemelkedőbb célja a tehetségápolás, illetve a tehetséges diákok felfedezése, fejlesztése, felkarolása. Kétségkívül példamutató szerepet tölt be a vajdasági közösség számára. A múltról, a jelenről, a sikerekről, a tevékenységekről De Negri Ibolyával, a Vatt elnökével beszélgettünk.
|
Kultúra |
A sajtóban mindennapos téma a pénz. Beszámolókat olvashatunk támogatások odaítéléséről, költségvetésről, értesülhetünk az átlag-, illetve a minimálbér összegéről, drágulásról stb. A pénz szónak számos szinonimája van, a legkülönfélébb stílusértékkel a hivatalostól a bizalmasig, szlengig. Ugyanakkor az anyagi dolgok kényes kérdésnek számítanak, ezért jó néhány körülíró kifejezés is kialakult annak elkerülésére, hogy nyersen leírjuk vagy kimondjuk: pénz.
|
Kultúra |
A Szerbiai Nyugdíjas- és Rokkantbiztosítási Alap együttműködést írt alá a Szerbiai Kőolajipari Vállalattal (NIS), amely értelmében a nyugdíjaskártyák használói kedvezményekre jogosultak az ország mintegy 300 töltőállomásán – jelenti a Vajdasági RTV.
|
Kultúra |
Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
|
Kultúra |
Ki ne szeretné a puha plüssöket, melyek gyerekkorunktól kezdve egész életünkben kedvenceink lehetnek. A magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárban most rendhagyó kiállítás nyílt hétfőn kora reggel, első látogatói gyerekek voltak.
|
Kultúra |
A tordai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tevékeny nyarat tudhat maga mögött, augusztus elejétől kezdve azonban heti egy-két alkalommal összejöttek az egyesületben táncoló és éneklő gyermekek azért, hogy különböző kézműves termékeket készítsenek, és ezeket a Kukoricafesztiválon értékesíthették.
|
Kultúra |
A földrengést nem sokkal 10:30 előtt regisztrálták.
|
Kultúra |
A zentai Surányi család több évtizedes múltú gazdaságában a paprika az egyik fő termék. Több mint harminc éve termelik az iparit, és az elefántfül paprikából is évről évre többet ültetnek. Surányi Csilla termelésvezető elmondta, hogy a hagymatermesztésnek nagy hagyománya van náluk, és mivel a nagy felvásárlók szezonálisan igényt tartanak az elefántfül paprikára is, elkezdték azt is termeszteni. Hozzátette, hogy igyekeznek a hatalmas megrendeléseknek eleget tenni, de idén nem tudnak annyi paprikát válogatni és előkészíteni, mint amennyire igény van.
|
Gazdaság
Gazdaság |