Kultúra
Kultúra |
A rendőrség letartóztatta az óbecsei M. P.-t (26), aki három rablást követett el, illetve egyet sikertelenül kísérelt meg – írja a 021.rs portál.
|
Kultúra |
Szeptemberben ünnepelte 75. születésnapját Hegedüs Csaba, azaz Mr. Tus, olimpiai bajnok birkózó, edző, sportvezető. Hegedüs 1948. szeptember 6-án született Sárváron. A birkózással is itt ismerkedett meg, majd 1957-ben a szombathelyi Volánhoz került. 1967-ben leigazolta a Vasas, ahol ötször nyert magyar bajnokságot. Először 1968-ban szerepelt világversenyen a magyar válogatott színeiben, a 82 kilogrammos súlycsoportban. 1971-ben mindkét fogásnem országos bajnokságát csupa tusgyőzelemmel nyerte meg, majd abban az évben a szófiai világbajnokságon is minden ellenfelét két vállra fektetve nyert aranyérmet. Ezzel kiérdemelte a „tuskirály” címet, a nemzetközi sajtó pedig Mr. Tusként emlegette.
|
Kultúra |
Jorge Martín nyerte meg a MotoGP kategória versenyét a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi Japán Nagydíján, melyen a címvédő és a vb-pontversenyben most is élen álló Francesco Bagnaia második lett.
|
Kultúra |
A technológia nagy iramban fejlődik, néha nehéz követni az innovációkat. Mostanában sokat hallani az 5G hálózatról, amelyet egyesek korunk legmeghatározóbb technológiai újdonságának tartanak. De vajon mi az az 5G?
|
Kultúra |
|
Kultúra |
Danica Grujičić egészségügyi miniszter lemondását követeli 122 egészségügyi dolgozó, akik a Szabadság és Jog Pártjának (Stranka Slobode i Pravde, SSP) tagjai – írja a 021.rs portál.
|
Kultúra |
A gombosi Napsugaras Ősz Nyugdíjas-egyesület szervezésében október 14-én 19 órakor egy többgenerációs osztály nyugdíjas-találkozót tart.
|
Kultúra |
Izgalommal és várakozással tekintek a jövőbe, számomra az elmúlt időszak több szempontból is hatalmas tapasztalás ‒ nyilatkozta a Magyar Szónak Páger Anita, aki holnap indul Thaiföldre.
|
Kultúra |
Nincs bennem cseppnyi félelem sem, izgalommal és várakozással tekintek a jövőbe, számomra az elmúlt időszak több szempontból is hatalmas tapasztalás, az előttem álló pedig hatalmas várakozás ‒ nyilatkozta a Magyar Szónak Páger Anita, aki holnap indul Thaiföldre.
|
Kultúra |
Hétfőn délelőtt Czegledi Rudolf , Zenta község polgármestere és Juhász Attila oktatással és kultúrával megbízott tanácstag közlekedésbiztonsági csomagot adott át a zentai általános iskolák elsőseinek.
|
Gazdaság
Gazdaság |