Friss
Friss |
Amerikai városokat fenyegetett meg az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet. A terroristák egész listát állítottak össze, s konkrétan megnevezték, hogy mely városokban akarnának merényleteket elkövetni.
|
Friss |
Belső gondokkal küzd, vezetői félelemben élnek, s szakadozóban van az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet - erről beszélt az amerikai The Daily Beast munkatársának Isztambulban a szervezetből kiugrott egyik terrorista.
|
Friss |
Új portál indult két nem régi portál cikkeinek ütköztetésére.
|
Friss |
Hírszerzési ügynökségek nem hivatalos információi szerint 10-15 magyar állampolgár tartózkodhat fegyveresként Szíriában – áll abban a tanulmányban, amelyet az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa, Póczik Szilveszter jegyez. Megkeresésünkre Póczik arról számolt be, hogy a tanulmány megjelenése óta birtokába jutott információk alapján már a fenti szám nyolcszorosa lehet a valós.
|
Friss |
Kemény témával jelentkezik ma este az ATV Tetthely című műsora. Magyarországon évente 10-15 csecsemőt ölnek meg a szüleik, de ez a szám sokkal nagyobb is lehet, sok gyilkosságot ugyanis eltitkolnak.
|
Friss |
A múlt heti párizsi merényletek egyik helyszínéről, a Bataclan koncertterem elől az egyik öngyilkos merénylő által elküldött utolsó SMS címzettje tartózkodott abban a lakásban, ahol szerda hajnalban feltételezett terroristákat vett őrizetbe a rendőrség - jelentette a France2 francia közszolgálati híradó.
|
Friss |
Elindult a szíriai partokhoz a Charles de Gaulle repülőgéphordozó, amely a franciaországi Toulon kikötőjéből futott ki szerdán - közölte a France Info hírrádió. A 129 halálos áldozattal járó, múlt pénteki párizsi terrorakciók után Franciaország keményebb fellépést sürget a merényletekért felelőssé tett Iszlám Állammal (IÁ) szemben.
|
Friss |
Optimizmusának adott hangot a paksi bővítés legújabb fejleményeivel kapcsolatban a beruházásért felelős kormánybiztos. A Bruxinfo értesülése szerint az Európai Bizottság leállíttatná a paksi beruházással kapcsolatos beszerzéseket, mert azok uniós jogszabályokat sértenek. Aszódi Attila az ATV Start-ban elmondta, a beruházás jóváhagyása és engedélyeztetése egy hosszú és bonyolult folyamat, amelynek ötből három elemét a magyar kormány már sikeresen teljesítette.
|
Friss |
A magyar háztartások 76 százaléka nem tudna megbirkózni egy váratlan kiadással, ez az adat a legrosszabb az EU-ban – írja a DK az Eurostat felmérésére hivatkozva.
|
Friss |
A brit alsóházban felszólaló David Cameron szerint az Iszlám Állam mészárosai nem az igazi iszlám képviselői.
|
Friss |
Összeállították az EB-pótselejtezők álomcsapatát, négy magyar is bekerült.
|
Friss |
Király Gábort jelölte a kedden zárult Eb-pótselejtezők legjobbjának az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), s ennek megfelelően bekerült ezen szakasz álomcsapatába is.
|
Friss |
A biztonság érdekében sem szabad bezárni a kapukat, az egyház kapui legyenek teljesen nyitottak - mondta Ferenc pápa a Szent Péter téren szerdán tartott általános audiencián a múlt heti párizsi merényletsorozattal kapcsolatban.
|
Friss |
Az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány 24 millió forintot adott át a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat képviselőinek. A támogatásból az intézmények közel húsz, a legkorszerűbb technikát képviselő orvostechnikai berendezést és eszközt tudnak megvásárolni.
|
Friss |
Több mint ötmillióan hallgatták meg keddig a Facebookon Alex Diehl német gitáros-énekesnek a Franciaországgal való szolidaratás jegyében írt és a közösségi portálra kiposztolt dalát.
|
Friss |
Az atv.hu fennállása során soha nem kattintottak annyian a portálra, mint tegnap. Megszületett a híroldal legolvasottabb cikke is.
|
Friss |
Az Independent Salah Abdeslam gyerekkori barátjával készült exkluzív interjút közölt az oldalán. Abdeslamot azzal gyanúsítják, hogy részt vette a múlt pénteki párizsi vérengzés végrehajtásában.
|
Friss |
Charlie Sheen exei azt állítják, hogy a színész - állításával ellenkezőleg - nem mondta el nekik, hogy hordozza a betegséget. Többen pert fontolgatnak a sztár ellen.
|
Friss |
Kézigránátot találtak szerda reggel a koszovói alkotmánybíróság udvarában, a robbanószerkezetet a rendőrség hatástalanította - közölte honlapján a Koha Ditore című pristinai napilap.
|
Friss |
Negyvenéves korában váratlanul elhunyt Jonah Lomu, az új-zélandi rögbiválogatott legendás alakja, a sportág első világhírű játékosa hétfőn.
|