Friss
Friss |
Varga Viktor a közösségi oldalára posztolt egy képet, amit még a Totem forgatása alatt rajzolt egyik társáról. Az egyértelműen látszik, hogy az egyvonalas rajz egy női arcot formál és emiatt ki is lehet barkóbázni, hogy a három női Farkas közül kit ábrázolhat, de ha nem megy, csak lapozni kell és össze is lehet hasonlítani az eredeti képpel. Kapcsolódó Varga Viktor a Totem alatt Lyme-kóros lett A műsor után egy hónapig kezelték kórházban.A bejegyzés megtekintése az Instagramon
|
Friss |
Komoly kritikákat kapott Novak Djokovic, a szerbek világklasszis teniszezője, akiről olyan fotó került fel a világhálóra, amelyen Milan Joloviccal, egy hírhedt félkatonai szervezet egykori parancsnoka mellett látható, aki részt vett a bosnyákok elleni srebrenicai népirtásban, írta az Eurosport.hu portál. Kapcsolódó „Remélem, a szüleidet elviszi a rák, te meg koronavírusos leszel” – gyűlölet árad a női teniszezőkre Reménytelennek tűnik a helyzet a női teniszben, ahol szinte mindenkit zaklatnak a trollok a közösségi médiában.Djokovic és Jolovic közös képe vegyes reakciókat váltott ki mind Boszniában, mind Szerbiában. the dope of nationalism has downed many heroes. https://t.co/UiMMKdPR2v — Zoya Rasul (@zoyarasul) September 20, 2021 „Djokovic minden idők legnagyobbja lehetett volna, képviselhette volna az egész sportvilágot, és millió módon segíthetett volna. Ehelyett ő Radovan Karadzic és Ratko Mladic háborús bűnösök örökösei között mutatkozik” – írta a Sarajevo Times újságírója, Dragan Bursac. Kapcsolódó Ahhoz sem volt bátorsága, hogy kirúgja az edzőjét Dominic Thiem titokban új erőnléti trénert szerzett.A teniszsztárt látták énekelgetni Milorad Dodikkal, a Boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnökével, aki többek között arról ismert, hogy tagadja a boszniai mészárlást, amely során nyolcezer muszlim férfit gyilkoltak meg két hét alatt. Djokovic egyelőre nem reagált a támadásokra. The post Háborús bűnössel mutatkozott, kínos helyzetbe került Djokovic first appeared on 24.hu. |
Friss |
Pályázatot hirdetett a Roszkoszmosz nevű orosz állami űrkutatási vállalat csütörtökön az emberek Holdra szállását is magában foglaló holdprogram előkészítésére – írta orosz forrásokra hivatkozva az MTI moszkvai tudósítója. Az átszámítva mintegy hétmilliárd forintos pályázat győztesének a következő négy évben ki kell dolgoznia az űreszközök létrehozását célzó kutatási-fejlesztési munkaterveket. A pályázónak a jövő évtől 2025 novemberéig elő kell készítenie a hordozórakéták és újra felhasználható űrhajók, orbitális komplexumok, a holdjárók és űrruhák, valamint a holdbázis fejlesztésére és kiépítésére vonatkozó projekteket. Külön feladat lesz az egészséget és az emberi teljesítményt érintő kockázatok kezelésére vonatkozó ütemterv meghatározása. A kiírás értelmében a Roszkoszmosznak alkalmazott kutatásokra van szüksége a holdutazás megvalósítására. Dmitrij Rogozin, az orosz űrkutatási cég vezetője decemberben kijelentette, hogy Oroszország első emberes Hold-misszióit az Angara hordozórakéta-családdal és egy kis szállítóeszközzel fogják végrehajtani, nem pedig a szupernehéz Jenyiszej rakétával, ahogyan azt korábban tervezték. Az űrhajó neve várhatóan Orljonok, azaz magyarul Sasfiók lesz. Márciusban a Roszkoszmosz arról számolt be, hogy Oroszország és Kína memorandumot írt alá egy nemzetközi tudományos holdbázis létrehozásáról. Rogozin azt is kijelentette: a következő két-három évben olyasmi fog történni, ami megváltoztatja az orosz űrhajózás megítélését. The post Pályázatot írtak ki az oroszok a holdprogramjuk előkészítésére first appeared on 24.hu. |
Friss |
Megerősítette csütörtökön a párizsi különleges, terrorcselekményekkel foglalkozó törvényszék Carlos, a Sakál néven ismertté vált, elítélt terrorista, a venezuelai Ilich Ramírez Sánchez legutolsó perében kimondott életfogytiglani börtönbüntetést. „Nagyon köszönöm” mondta semleges hangon a helyszíni tudósítások szerint a magát „profi forradalmárnak” nevező terrorista az ítélethirdetést követően. Amíg az esküdtszék visszavonult meghozni az ítéletet, Carlos elmondta: „büszke forradalmi múltjára”, amelynek során „legalább 83 embert ölt meg”, de az úgynevezett Drugstore-ügyet, amiért most bíróság elé állították, „hatalmas manipulációnak” nevezte, és nem ismerte el a bűnösségét. A terroristát 2017. márciusban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték egy 1974-ben elkövetett kézigránátos támadásért, amelyben két ember meghalt, és 34-en megsebesültek. Az elsőfokú ítélet ellen a Sakál fellebbezett, a fellebbviteli bíróság egy évvel később megerősítette az ítéletet. A semmítőszék azonban 2019 novemberében elrendelte a per egy részének újratárgyalását. A két napig tartó tárgyaláson csak a büntetési tétel volt a téma, miután a terrorista bűnössége már bizonyítást nyert. Negyven perces vádbeszédében Rémi Crosson du Cormier ügyész – aki az előző két eljárásban is a vádat képviselte – ismételten a legszigorúbb büntetés kiszabását kérte az esküdtszéktől. Emlékeztetett arra, hogy a „történelmi támadás” volt a kezdete a franciaországi terrorcselekményeknek. A párizsi Drugstore Publicis bevásárlóközpontban, amely a boulevard Saint-Germain és a rue de Rennes sarkán működött, az 1974. szeptember 15-én végrehajtott merényletben ketten meghaltak és 34-en megsebesültek. Ez a legrégebbi terrortámadás, amiért az 1970-es és 80-as évek első számú közellenességének felelnie kell. A vád szerint a merénylet összefüggésben állt a hágai francia nagykövetségen 1974-ben végrehajtott túszejtéssel. A Japán Vörös Hadsereg nevű felkelőcsoport egyik kommandója, amely a Népi Front Palesztina Felszabadításért nevű szervezethez tartozott, a túszok elengedéséért cserébe egyik tagjuk szabadon engedését követelte a francia hatóságoktól. Az ügyészség azt állította, hogy Carlos, aki ekkoriban a népi front különleges osztagának volt a tagja, azért hajtotta végre a kézigránátos támadást, hogy a francia kormányra nyomást gyakoroljon. Sikerrel is járt, miután a francia hatóságok el is engedték japán foglyukat. A venezuelai állampolgárságú Carlos már több mint húsz éve ül börtönben Franciaországban. Szudánban 1994-ben fogta el a francia titkosszolgálat, és 1997 végén életfogytig tartó börtönre ítélték egy 1975-ben Párizsban elkövetett hármas rendőrgyilkosságért. Elvileg 2012-ben kérhette volna, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék, de 2011 decemberében az 1982-83-ban elkövetett merényletekért újabb életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a héttagú terrorizmusellenes bíróság. Ez utóbbi ítéletet 2013-ban megerősítette a fellebbviteli bíróság. Carlos 38 évvel ezelőtt Franciaországban négy robbantásos merényletet követett el, amelyben 11-en vesztették életüket és 191-en megsebesültek. (MTI) The post Élete végéig börtönben marad Carlos, a Sakál first appeared on 24.hu. |
Friss |
A koronavírus elleni vakcinák egyenlőtlen elosztását bírálta Miguel Díaz-Canel kubai államfő videóüzenetében az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszakának csütörtöki általános vitájában, hangsúlyozva, hogy a szegényebb országok lakói még mindig az első oltásukra várnak – írja az MTI. Kifogásolta, hogy a világszerte felhasznált vakcinák több mint 80 százalékát közepes-, illetve magas jövedelmű országokban adták be, amelyek a világ lakosságának alig felét teszik ki. A szegény országokban élő emberek százmilliói még mindig az első oltásukra várnak és nem tudják felmérni, hogy valaha is meg fogják kapni azt, hangoztatta Díaz-Canel. Felfoghatatlannak nevezte, hogy ezzel párhuzamosan a globális katonai kiadások tavaly majdnem kétmilliárd dollárt tettek ki. „Hány emberéletet sikerült volna megmenteni, ha ezeket a forrásokat az egészségügyre, vagy az oltóanyagok előállítására és elosztására fordították volna?” – sérelmezte a kubai elnök. A karibi szigetország egyébként saját fejlesztésű oltóanyagokkal küzd a járvány megfékezéséért. Bár Kuba rengeteg tapasztalattal rendelkezik az oltóanyagfejlesztésben, az Abdala és a Soberana 02 nevű vakcinák hatékonyságára vonatkozó adatokat eddig még nem sikerült független forrásból ellenőrizni. Az amerikai szankciók sújtotta ország jelenleg a járvány újabb hullámával küszködik, amit tovább súlyosbít az egészségügyi eszközök és gyógyszerek hiánya. A járvány kitörése óta 825 351 fertőzöttet azonosítottak a karibi szigetországban, akik közül majdnem hétezer ember életét követelte a kór. Kapcsolódó Félmillárd Covid-vakcinát dob be a közösbe az USA Joe Biden várhatóan nagy felajánlást jelent be, mivel a szegény országok rosszul állnak átoltottságilag. Koronavírus A világszerte felhasznált Covid-oltások kevesebb mint ötödét kapták meg a szegényebb országok Sok helyen még mindig csak az első oltásra várnak. Tévedésből csecsemőknek is adtak be Covid-oltást Törökországban AstraZeneca-fejlesztők: Egyszerű náthává szelídülhet a koronavírusThe post A világszerte felhasznált Covid-oltások kevesebb mint ötödét kapták meg a szegényebb országok first appeared on 24.hu. |
Friss |
Az MTI tudósítása szerint a 36 éves Hamilton Szocsiban arról beszélt, tapasztalatból tudja, hogy min megy most keresztül Verstappen. Kapcsolódó Dobták a Forma-1 egyik legendás szokását A sorozat elnök-vezérigazgatója jelentette be.„Nyilvánvalóan nem fogja beismerni, feltételezésekbe pedig nem szeretnék bocsátkozni, de annyit mondhatok, hogy emlékszem, milyen volt először a vb-címért küzdeni. Nehéz és intenzív időszak volt, sokféle érzelemmel, és nem mindig tudtam a legjobban kezelni” – nyilatkozta a brit címvédő. Hozzátette, hogy egy versenyzőben ilyenkor óriási a győzni akarás, ezért várható, hogy nagy elvárásokat támaszt önmaga elé, ami nyomással jár, de ő együtt érez Verstappennel, akit meg tud érteni. A 23 éves Verstappen szarkasztikus módon reagált Hamilton gondolataira: Annyira ideges vagyok, hogy alig tudok aludni, szörnyű érzés egy vb-címért harcolni, komolyan utálom az egészet. A holland versenyző ezután hozzátette, azok, akik ismerik őt, pontosan tudják, mennyire nyugodt. „A legjobb érzés a világon egy jó autóban ülni, és minden hétvégére úgy elutazni, hogy tudod, a győzelemért küzdhetsz… A megjegyzései csupán azt mutatják, hogy egyáltalán nem ismer engem” – mondta Verstappen, aki szerint ezzel nincs is semmi gond, ugyanis neki sincs szüksége arra, hogy teljes egészében tisztában legyen azzal, milyen ember Hamilton. „Csak magamra koncentrálok, és nagyon élvezem, hogy az első helyért harcolhatok, remélem, ezt még sokáig megtehetjük” – jelentette ki. Hamilton 23 évesen, 2008-ban nyerte első vb-címét a McLarennel, és az csupán a második F1-es szezonja volt. Verstappen már a hetedik idényét teljesíti, és 133 versenyhétvégén van túl. A holland versenyző előnye az összetettben öt pont Hamiltonnal szemben, ugyanakkor Szocsiban háromhelyes rajtbüntetését kell letöltenie, miután Monzában, az Olasz Nagydíjon összeütközött Hamiltonnal, és a versenybíróság őt látta vétkesnek a balesetben. Az idei F1-es szezon szinte kizárólag a Verstappen-Hamilton csatáról szól, a Red Bull szeretné megtörni a sorozatban hét konstruktőri vb-címet nyerő Mercedes uralmát. A holland pilóta pedig a nyolcadik trófea megnyerésében akadályozná meg Hamiltont, aki – az ugyancsak hétszeres világbajnok német Michael Schumacherrel együtt – így is a valaha volt legeredményesebb versenyző a Forma-1 történetében. The post Verstappen: Szörnyű érzés vb-címért harcolni, utálom az egészet first appeared on 24.hu. |
Friss |
The post A nap legfontosabb hírei – 2021.09.23. first appeared on 24.hu. |
Friss |
Alex Stober erőnléti edző csütörtökön megerősítette, hogy már nem dolgozik együtt Dominic Thiemmel. A férfi tenisz-világranglista 8. helyén álló osztrák szép lassan kihátrált a közös munkából azért, hogy Andy Murray és Alexander Zverev korábbi trénerével, Jez Greennel dolgozhasson együtt. Kapcsolódó „Remélem, a szüleidet elviszi a rák, te meg koronavírusos leszel” – gyűlölet árad a női teniszezőkre Reménytelennek tűnik a helyzet a női teniszben, ahol szinte mindenkit zaklatnak a trollok a közösségi médiában.Thiem szűkszavúan nyilatkozott az edzőváltásról, de Stober nem fogta vissza magát, és lekicsinylően beszélt az együttműködés végéről, kiemelve, hogy semmilyen figyelmeztetés nem kaptak azzal kapcsolatban, hogy változás lehet. Hat évig teljesen hű voltam Dominichoz. Ezek után még ahhoz sem volt bátorsága, hogy megmondja nekem, már nem dolgozunk együtt The post Ahhoz sem volt bátorsága, hogy kirúgja az edzőjét first appeared on 24.hu. |
Friss |
Törökországban tévedésből csecsemőknek is adtak be koronavírus elleni vakcinát – nyilatkozta Zafer Kurugöl török orvosprofesszor az NTV török hírtelevízió adásában. Kurugöl, aki az egyik izmiri egyetem orvostudományi karának tanára, a beszélgetés során azt mondta: időről időre megtörtént, hogy háziorvosi rendelőkben véletlenül összekeverték a hepatitis B vagy a kanyaró elleni oltóanyagot az új koronavírus elleni vakcinával, és utóbbit adták be a csecsemőknek. Kurugöl hangsúlyozta, hogy a babáknál semmilyen mellékhatás nem jelentkezett, még akkor sem, ha magas dózist kaptak. A professzor hozzátette: rendkívül jó antitest-szint alakult ki a szervezetükben, legyen szó akár hat hónapos, akár egyhónapos csecsemőkről. Az eredményeket rövid időn belül egy neves folyóiratban teszik közzé – jelezte az orvos. Kurugöl szerdai kijelentéseit a török közvélemény egy része nagy felháborodással fogadta. A Twitteren eddig hatvanezer bejegyzés szerzői követelték a férfi letartóztatását. A török egészségügyi minisztérium eljárást indított az ügyben. Kurugöl csütörtökön ismét nyilatkozott az NTV-nek. Mint mondta, három hónappal ezelőtt egy esetben fordult elő, hogy csecsemőnek adtak be koronavírus elleni vakcinát, és vele azóta is rendszeres felülvizsgálatra járnak a szülei az izmiri kórházba. Törökországban jelenleg a Sinovac, valamint Pfizer-Biontech készítményeivel zajlik a tömeges oltás, az alsó korhatár 12 év. (MTI) The post Tévedésből csecsemőknek is adtak be Covid-oltást Törökországban first appeared on 24.hu. |
Friss |
Paris Hilton a hét közepén megemlékezett az amerikai üzletasszonyok napjáról, egy aktuális fotó helyett viszont inkább jó régre nyúlt vissza és egy olyan képet posztolt magáról, amin ugyan ki van öltözve, de még csak tinédzser. Azt nem írta meg, hogy pontosan mennyi idős volt a felvételen, de mivel az év elején már a 40. születésnapját ünnepelte a celeb, jó eséllyel 25 év is eltelhetett azóta. A kommentelők szerint viszont nem sokat változott. Kapcsolódó Azt mind ne csináljuk meg a konyhában, amit Paris Hilton a főzőműsorában Napszemüvegben pucol hagymát, és estélyiben tölti meg egy pulyka belsejét. Megnéztük a Cooking With Parist.A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Paris Hilton (@parishilton) által megosztott bejegyzés The post Paris Hilton felült a nosztalgiavonatra, tinikori fotóját pedig imádják a követői first appeared on 24.hu. |
Friss |
Az AstraZeneca vakcina fejlesztői szerint idővel a náthavírushoz hasonlóvá szelídül az új típusú koronavírus – írja az MTI brit médiaértesülésekre hivatkozva. Sarah Gilbert, az Oxfordi Egyetem oltóanyag-kutatási professzora, akinek kulcsszerepe volt az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyárral közösen kifejlesztett vakcina létrehozásában, egy szakmai szemináriumon beszél arról, hogy az általános kutatási tapasztalatok szerint a vírusok – párhuzamosan azzal, hogy terjedésük könnyebbé válik – veszítenek hevenységükből. Nincs okunk azt feltételezni, hogy a Sars-CoV-2 virulensebb változatával kell majd szembesülnünk – hangsúlyozta Gilbert professzor, akinek II. Erzsébet királynő az idén a lovagi cím női megfelelőjének számító, a Dame előnév viselésére jogosító címet adományozta a koronavírus elleni oltás kifejlesztésében játszott szerepéért. Gilbert hozzátette: mindez azt is jelenti, hogy az új típusú koronavírus által okozott megbetegedések folyamatosan mind enyhébbé válnak. A vírus lassú, sodródásszerű genetikai változásait észleljük, és mindeközben fokozatosan felépül az immunitás is a lakosságon belül, ugyanúgy, ahogy ez más, szezonális koronavírus-fajtákkal szemben is megszokott – fogalmazott az Oxfordi Egyetem vezető kutatója. Sir John Bell, az Oxfordi Egyetem orvosi karának professzora, aki szintén az AstraZeneca-vakcina fejlesztésének egyik irányítója volt, a Times Rádiónak nyilatkozva csütörtökön azt mondta, Nagy-Britannia már túljutott a járvány legrosszabb időszakán. Bell professzor szerint jövő tavaszra alakul ki az a helyzet, amelyet kollégája, Sarah Gilbert nem sokkal korábban felvázolt. Bell hozzátette, a járvány pályáját tekintve az ország már most sokkal jobb helyzetben van, mint akár hat hónappal ezelőtt, és a brit állami egészségügyi ellátórendszerre nehezedő nyomás jelentősen enyhült. A brit egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint az elmúlt egy hétben 15,5 százalékkal csökkent a kórházba szállított páciensek száma az előző héthez képest. The post AstraZeneca-fejlesztők: Egyszerű náthává szelídülhet a koronavírus first appeared on 24.hu. |
Friss |
Csütörtök délután öt óra előtt néhány perccel érkezett a jelzés, hogy kigyulladt egy családi ház a Nagyatád külterületén lévő Jánosmajorban – tájékoztatta lapunkat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A nyolcvan négyzetméteres régi ház teljes terjedelmében égett. Azt írják, tizenhárom tűzoltó három kocsival vonult a helyszínre, hogy több oldalról próbálják megfékezni a lángokat. Oltás közben a házban egy holttestet találtak. A katasztrófavédelem azt írja, vizsgálja az eset körülményeit, a tűz pontos keletkezési helyét, idejét és okát. The post Halálos lakástűz volt Nagyatádnál first appeared on 24.hu. |
Friss |
Értékvitáink vannak az Európai Unióval, a jog pedig arra való, hogy az értékeket védje – jelentette ki az igazságügyi miniszter csütörtökön Balatonfüreden a 15. Magyar Jogászgyűlésen. Varga Judit a Magyar Jogász Egylet rendezvényén tartott előadásában részletes tájékoztatást adott arról, hogy „a sajtóban olvasható tipikus közjogi viták” mögött milyen szakmai viták húzódnak, így beszélt az Európai Bizottság jogállamisági jelentéséről, a 7-es cikkely szerinti eljárásról, a kötelezettségszegési eljárásokról, az európai bírósági eljárásokról, a Minority SafePackről, valamint a gyermekvédelmi törvényről. A tárcavezető a jogállamisági jelentéssel kapcsolatban azt mondta: módszertani hiányosságok, egyoldalú hivatkozások, kettős mérce és politikai motiváltság húzódik mögötte. Arra hívta fel a figyelmet: míg régen létezett jogállamisági párbeszéd, ahol tekintetbe vették a tagállami különbségeket, mára ezt felülírta a „legújabb gyakorlat”, hogy az Európai Bizottság jelentését NGO-k beszámolóira hivatkozva készíti, a tagállamok véleményének figyelembevétele nélkül. Az igazságügyi miniszter a Közjogi viták az európai fórumok előtt címmel megtartott előadásában azt is elmondta: a jogállamisági jelentések arra jók, hogy megismerhető más tagállamok jogállami berendezkedése, és ezek alapján világosan látszik, hogy a magyar jogállam se nem jobb, se nem rosszabb, mint a világ bármely jogállama. Varga Judit álláspontja szerint Magyarországot 2018 óta ideológiai alapú támadás éri, amely „nem tudni, hová vezet”, de „szakmailag felkészülve állnak elé”. Közölte, Magyarország a tartalmi problémák miatt indított kötelezettségszegési eljárások számát tekintve az európai középmezőnyben, az uniós jog átültetése miatt indítottak esetében az első harmadban van. A miniszter örömének adott hangot amiatt, hogy a magyar bírák a legaktívabbak az EU-ban az előzetes döntéshozatali kérelmek benyújtásánál: 2016-2020 között a magyar bíróságok 104, míg a szlovákok 34, a svédek 37, a görögök pedig húsz ilyen kérelmet nyújtottak be. Úgy fogalmazott: állítólag megfélemlíti a magyar kormány a magyar bírákat, nem mernek az Európai Bírósághoz fordulni, miközben „itt az ékes bizonyítéka annak, hogy igen gyakran hozzájuk fordulnak”. A Minority SafePack ügyével kapcsolatban megemlítette, hogy több mint egymillió aláírás gyűlt össze uniószerte a kisebbségi jogok sokkal hatékonyabb érvényesítéséért, de az Európai Bizottság – szembemenve az uniós szerződésekkel – nem foglalkozott a kérdéssel. Jelezte, hogy 2022-ben várható bírósági döntés az ügyben, Magyarország beavatkozott a szervezők mellett az eljárásba. Varga Judit a gyermekvédelmi törvényről szólva azt mondta: Litvániában 2009 júliusa óta hatályos a kiskorúak „nyilvános információktól való védelméről” szóló törvény, amely – mint hozzátette – ma már része az európai jogrendszernek is, és megvédi a családi értékeket, meghatározza, hogy a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre. Ezeket a litván bírák azóta alkalmazzák, tehát vannak példák ilyen szabályozásokra az EU-ban. Magyarországot mégis támadják ezért – jegyezte meg. The post Varga Judit: A magyar jogállam se nem jobb, se nem rosszabb, mint a világ bármely jogállama first appeared on 24.hu. |
Friss |
Negyvennégy év után azonosították a hatóságok az USA legtöbb áldozatot szedő sorozatgyilkosának egyik lehetséges áldozatát. A Samuel Little néven ismert férfi országszerte közel száz gyilkosságot ismert el. Az NBC News azt írja, a hatóságok kedden végül sikeresen azonosították Clara Birdlong földi maradványait. A női áldozat holttestét még 1977 decemberében találták meg vadászok Jackson megyében, Mississippi államban egy építkezésen egy autópálya közelében. Az alacsony termetű fekete nő különös ismertetőjegye volt az aranyból készült elülső fogpótlása. A mindeddig ismeretlen holttest a gyilkosságot követő harmadik vagy negyedik hónapban került elő – írja a lap a megyei serifhivatal tájékoztatása alapján. A hatóságok az idők során számos arcrekonstrukciót és számítógépes modellt létrehoztak az azonosítás érdekében, mindhiába. Az áttörést végül az hozta el, hogy a Mississippi hatóságok szerződést kötöttek egy texasi DNS-kutatólaborral. Az itt elvégzett vizsgálatok alapján az áldozatot sikerült összekötni unokatestvérével, aki elvezette a nyomozókat 93 éves nagymamájához. Egy másik unokatestvér még januárban elmondta a nyomozóknak, hogy Birdlong 1933 -ban született, és az 1970-es évek környékén tűnt el. Augusztusban egy nő, aki emlékezett Birdlongra, azt mondta a hatóságoknak, hogy az áldozat a 70-es években hagyta el Leflore megyét egy afrikai férfival. Samuel Little, aki december végén, 80 éves korában halt meg, több életfogytiglani börtönbüntetést is kapott miután bevallotta, hogy 1970 és 2005 között kilencvenhárom nőt ölt meg országszerte. The post Negyven év után azonosították egy sorozatgyilkos áldozatát first appeared on 24.hu. |
Friss |
Orwelli eljárásnak tartja a német Spiegel Online azt a pert, ami Ausztriában zajlik Julian Hessenthalerrel szemben. Ő az a magándetektív, aki egy Ibizán megrendezett videóval leleplezte a Szabadságpárt (FPÖ) vezérének, Heinz-Christian Strachének, a hatalmi ambícióit. A 2019-ben nyilvánosságra hozott, de 2017-ben készült videón a szélsőjobbos pártvezér egy állítólagos – egyébként nem létező – orosz oligarcha még állítólagosabb unokahúgával – ő egy imitátor volt – tárgyalta meg Ibizán, hogy mi mindent lenne hajlandó tenni az FPÖ az oroszokért, az állítólagos oroszok pedig Strachéért. Strache példaképeA felbuzdult szélsőjobbos pártvezető fantáziája rögtön be is indult, kiderült, Orbán Viktort tartja példaképnek, hiszen arról beszélt: olyan médiakörnyezetet szeretne kiépíteni, mint Orbáné, és fölvetette a (vélelmezett) oroszoknak, hogy „ebben számíthatnának Heinrich Pecina osztrák befektetőre, aki 2016-ban Magyarországon bezárta a Népszabadságot, és átjátszotta a megyei lapok jó részét a kormányfő barátjának, Mészáros Lőrincnek”. 12 személy ellen indult eljárás az Ibiza-videó nyilvánosságra kerülése óta. Strachét – aki a felvételek közzététele után kénytelen volt azonnal lemondani alkancellári posztjáról – időközben már el is ítélték vesztegetés miatt, 15 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. WILDBILD / AFP Heinz-Christian StrachA botrányba belebukott az ÖVP és az FPÖ alkotta jobboldali-szélsőjobboldali koalíció, Sebastian Kurz kancellár első kabinetje szétesett. Az Ibiza-videót szervező Julian Hessenthaler, a 40 éves magánnyomozó is a vádlottak padjára került. Ennek az ügynek azonban – elvileg, az államügyész szerint – nincs köze a Strache-videóhoz, kábítószer kereskedelemmel és más bűncselekményekkel vádolják. Akár 15 év börtönre is ítélhetik. A Spiegel – amely elsőként közölte a Süddeutsche Zeitunggal együtt az Ibiza-videót – azt írja: más időkben Hessenthaler kitüntetést kapott volna azért, amit tett. „Ám a mai Európában veszélyesen él az, aki a hatalmasok machinációit, különösen a korrupt hatalmasokét, napvilágra hozza” – jegyzi meg a lap. 15 neves civil szervezet, köztük az Amnesty International, az Epicenter Works, a Riporterek Határok Nélkül és a nagy tekintélyű emberjogi szakértő, Manfred Nowak professzor egyaránt elrettentő példának tartja a Hessenthaler elleni pert. Véleményük szerint ugyanis politikai hajtóvadászatról van szó. Nyílt levelet is írtak a per szeptemberi kezdete előtt, amelyben azt állítják, hogy a Hessenthaler elleni eljárás részben koholt vádakon alapul. Thomas Lohninger, a digitális joggal foglalkozó „epicenter.works” ügyvezető igazgatója szerint példát akarnak statuálni a hatóságok, hogy elrettentsék a jövőbeni potenciális informátorokat. A parlamenti pártok közül a liberális NEOS és a szociáldemokrata SPÖ is aggódik a vádeljárás miatt. – A nyomozás kezdete óta az eljárás igen egyoldalú – véli Stephanie Krisper, aki emberjogi szakértő és az Ibiza-vizsgálóbizottságban a NEOS-t képviseli. Az osztrák Falter című lap szerint az üggyel összefüggésben felállított különleges nyomozócsoport, a „SoKo Ibiza” húsz nyomozója közül 17 valójában Hessenthalerre dolgozott, és mindössze három a korrupcióellenes ügyészségnek, Strache ellen. 2019 szeptemberében el is távolítottak egy nyomozót a csapatból, Niko Reithet. Kiderült, hogy az ÖVP jelöltje is volt, és lelkes Strache-rajongó. Évtizedekkel korábban ráadásul dolgozott állítólag egy olyan szerencsejátékcégnek is, amely ellen az Ibiza-videó miatt vizsgálatok folynak. Két tanú felbukkanA Der Standard szerint Reithet eleve azért vonták be a nyomozásba, mert drogszakértőnek számított a rendőrségen belül, az ibizai felvételen pedig a gyanú szerint kábítószert is fogyasztottak. Ő hallgatta ki azokat a tanúkat is először, akik utóbb terhelő tanúvallomást tettek Hessenthaler ellen, méghozzá drogkereskedelemmel vádolva a videó rendezőjét. A tanúkat Hessenthaler védői keményen támadják. Szerintük több tízezer euróval lefizették őket, és időközben emiatt többször is megváltoztatták a vallomásukat. Természetesen minden érintett és a lefizetéssel vádolt személy is tagadja ezeket a vádakat. A Der Standard szerint a Hessenthaler ellen tanúskodó férfi – a másik egyébként az élettársa, mindkettőjüket elítélték már kábítószeres bűncselekmények miatt – több osztrák lap szerint is rendőrségi besúgó és egyben drogfüggő is. A férfi sajtóhírek szerint azért nem tett sokáig terhelő vallomást, mert az édesanyját megfenyegették. A vád szerint Hessenthaler neki adott el drogot. Hessenthaler azt mondta a rá terhelő tanúvallomást tevő férfiról, hogy vele 2013-ban ugyanannál a detektívszolgálatnál dolgoztak, de más személyes kapcsolat nem volt köztük. A perSzeptember 8-án St. Pöltenben megkezdődött Julian Hessenthaler pere. Az első tárgyaláson a vádlott ártatlannak vallotta magát. A zsúfolásig megtelt ülésteremben a média képviselői óriási számban képviseltették magukat. A vád szerint 1,25 kiló (grammonként 40 euróba kerül a szer), 70 százalékos tisztaságú kokaint adott el a terhelt évekkel ezelőtt az alsó-ausztriai Haag városa közelében. A férfit okirathamisítással is vádolják. Az összbüntetési tétel felső határa 15 év. ROLAND SCHLAGER / APA / AFP Julian Hessenthaler tárgyalásán 2021. szeptember 8 -án az ausztriai St. Pölten -benAz államügyész, Bernd Schneider tulajdonképpen a civil szervezetek vádjaira is reagált, amikor a szeptemberi tárgyaláson hangsúlyozza: itt és most nem egy videóról van szó, hanem más vádakról. Hessenthaler két ügyvéddel jelent meg a tárgyaláson. A bécsi Oliver Scherbaummal és a salzburgi Wolfgang Auerrel. Auer azzal kezdte a védőbeszédét, hogy szégyelli magát mint osztrák ügyvéd, és mint az „osztrák igazságszolgáltatás részszereplője”, hogy egy ilyen eljárást kellett megélnie. Arról van szó, hogy egy vádlottat azért akarnak megbüntetni, mert elkészítette az Ibiza-videót. Scherbaum pedig azzal folytatta: koncepciós ügyről van szó, az Ibiza-videó miatti bosszúról. „Ezután az eljárás után megtudjuk, hogy Ausztriában lehetséges-e, hogy egy politikai korrupciós eset felderítőjét koholt (német szóhasználattal: konstruált, a szerk.) vádakkal ki lehet-e vonni a forgalomból.” Az ÖVP hálózataiA Falter főszerkesztője, Florian Klenk felteszi a kérdést: elképzelhető-e, hogy a vád az alvilágból vásárolt tanúkra támaszkodik? Igaz lehet ez? – tanakodik, majd hozzáfűzi: a bíróság dolga lesz ezt tisztázni. Márpedig az üggyel összefüggésben sok mindent elképzelhetőnek tart az osztrák közvélemény. Hessenthalernek, a magándetektívnek ugyanis sikerült az Ibiza-videóval elérnie azt, amit tüntetések, ellenzéki pártok, európai jogállami mechanizmusok és az osztrák sajtó korábban képtelen volt. A videó nyilvánosságra hozatalával ugyanis elszálltak a politikai esélyei Strachénak, akit korábban már-már kancellárjelöltnek tartottak Ausztriában – ez már ismét csak a Spiegel Online megállapítása. Hessenthaler ellen a botrány kirobbanása óta lejárató kampány zajlik, elsősorban az EU-infothek.com nevű internetes oldalon keresztül. Az osztrák sajtó kapcsolatba hozta a szájtot üzemeltető, egyébként a szerencsejáték elleni harc mellett kiálló férfit azzal a céggel – a Novomatic-kal –, amelynek neve az ibizai-videón is elhangzott. (Ezt az érintett férfi hevesen tagadja.) Sokak szerint ugyanis Strache azzal követte el a legnagyobb hibát, hogy a Novomaticot szóba hozta az ibizai éjszakában. A szerencsejátékcégről azt állította, hogy osztrák pártokat finanszírozott, egyesületeknek adott illegális adományokkal. (A megnevezettek tagadták ezt.) Ezzel pedig a még jelenleg is kormányon lévő ÖVP-t, az Osztrák Néppártot hozta nagyon kellemetlen helyzetbe. A most is hatalmon lévő Sebastian Kurz vezette párt egyik erős emberének, a kancellár „jobbkezének”, a szintén ÖVP-s Gernot Blümel pénzügyminiszternek a házát a kiszivárogtatott videó után indult vizsgálatok során át is kutatták a hatóságok, valamint a politikusnak át kellett vészelnie a parlamentben egy bizalmatlansági indítványt is a céggel fenntartott állítólagos kapcsolatai miatt. GEORG HOCHMUTH / APA / AFP Gernot Blümel mellette Sebastian Kurz Leépülő jogállamA Spiegel szerint Ausztriában gyorsan háttérbe szorították a korrupciós ügyekre szakosodott speciális ügyészséget, a WKStA-t. Miként fogalmaznak, ha a kormányzó Osztrák Néppártról van szó, és az ÖVP veszélybe kerül, a hálózatai gondoskodnak arról, hogy a politikai és gazdasági elit büntetlen maradjon. Ehhez minden eszközt felhasználnak: illetékességi szabályokat, (informális) utasításokat és személycseréket. Éppen ezért is hasonlítja a Zöldek korábbi politikusa, Peter Pilz a Kurz kancellárról szóló könyvében (amely a Kurz – egy rezsim címet viseli) a fiatal ÖVP-politikust és a hozzá csapódó lojális csapatot a magyar, a lengyel, a cseh és a szlovén politikai közeghez. Pilz nemcsak a szélsőjobboldal felemelkedését látja veszélyesnek a demokráciákra, hanem a kereszténydemokrata pártok populista mozgalmakká való átalakulását is, amelyek a független igazságszolgáltatást, valamint a szabad sajtót fenyegetik. Pilz éppen az Ibiza-videóval magyarázza az osztrák jogállam szisztematikus leépítését Kurz kancellár részéről. Szerinte a videón elhangzottakról az ÖVP is tudta, hogy bár első körben az FPÖ-nek fog károkat okozni, de előbb-utóbb eljutnak a kormányfőig az ügy hullámai. Ezért kezdték tehát a jogállamiságot lerombolni – mondta az Inforadio.de-nek. Kurz Magyarországot „védi”Az is érdekes, hogy éppen a hétvégén szolgáltatott maga Kurz kancellár is áttételes „bizonyítékot” Pilz állításaira. Kurz ugyanis német és francia lapoknak nyilatkozva elmondta: a jogállamiságnak mindenkire egyaránt vonatkoznia kell, és „tévedés itt mindig csak Lengyelországról és Magyarországról beszélni”. Érdekes, hogy Kurz is – a Fidesz politikusaihoz hasonlóan – „Magyarországról” és nem a „magyar kormányról” beszélt, mintha az egész ország vitatná az EU álláspontját jogállamisági kérdésekben, és nem mondjuk Varga Judit vagy Orbán Viktor. Kapcsolódó Hogy lehet diplomája Varga Juditnak, ha nem ismeri a jogállam definícióját? A jogállam egy elvont, bonyolult, nehezen megérthető fogalom. Vagy mégsem? Sándor Zsuzsa bebizonyítja, hogy egyáltalán nincs szükség jogi diplomára a jogállam definíciójának értelmezéséhez.Az osztrák kancellár szavaira éles kritika érkezett az ellenzék részéről. A szociáldemokrata SPÖ európai szóvivője, Jörg Leichtfried szerint a kancellár „az emberi jogokról és a demokráciáról szóló konfliktusban most az autoriter magyar és lengyel kormány mellé áll”. – Kurz nyilvánvalóan érintettnek érzi magát, amikor Magyarországot és Lengyelországot kritizálják – mondta Leichtfried, hozzátéve: mostani nyilatkozatával Kurz magát is védi, azaz az igazságszolgáltatás és a jogállam megtámadását és a parlament semmibevételét veszi védelmébe és relativizálja. Orbanizálódik Ausztria?Nemcsak Orbán és Kurz között vonnak azonban párhuzamot az ellenzékiek. 2021 májusában Kurz Németországban egy sajtószabadság-díjat vehetett át, amit az SPÖ egyik vezetője, Christian Deutsch abszurdnak minősített. A politikus „Ausztria orbanizációjával” vádolta Kurzot, aki szerinte folyamatosan aláássa a demokrácia pilléreit és támadja az alkotmányos államot, illetve a sajtószabadságot. Rubina Möhring, a Riporterek Határok Nélkül osztrák szervezetének vezetője egy véleménycikkében gúnyosan megjegyezte: Kurz az elmúlt években csak kétfelé épített hidat: Donald Trump és Orbán Viktor felé. A világ egyik legrégebbi, máig megjelenő napilapja – a Wiener Zeitungról (WZ) – is veszélyben van. Az újságot 1703-ban alapították, viszont most az osztrák kancellár megpróbálja kivéreztetni. Mindeddig a WZ nem egyszerűen napilap volt, hanem az ország hivatalos közlönyeként is fungált. A kormányzati álláshirdetéseket és a vállalatok éves mérlegeit itt kellett ugyanis megjelentetni. Kurz éppen e fő bevételi forrást, a kötelező hirdetményeket akarja eltöröltetni. Ausztriában a WZ nem hódolt be a kancellárnak, ehelyett objektív elemzésre törekszik, még az Ibiza-videó kapcsán is. Így a lap megállapította: Ausztriában a politika és a szerencsejáték nagyon szoros viszonyban van egymással. Talán túl szorosban is. Az első Kurz-kormány sportminisztereként Strache is be akart szállni a szerencsejátékbizniszbe. Egy online sportfogadási koncesszió ötletén dolgozott, ezért – a Wiener Zeitung szerint – 2018 augusztusában találkozott a Novomatic csúcsvezetésével. Az ÖVP és az FPÖ koalíciójának szétesése ezt a tervet hiúsította meg, és a WZ szerint azt is mutatja, mennyire egészségtelen volt a szerencsejáték-ipar és a politika „közelsége”. A kancellár is vád alattEgy másik ügyben Sebastian Kurz kancellárt vádlottként hallgatták ki egy tartományi büntetőbíróságon, már szeptember elején. Ez az ügy – amelyben a WKStA korrupcióellenes ügyészség nyomoz, és a hatósági buzgalom miatt állítólag idén az év elején felmerült Kurzéknál már e szervezet megszüntetése, illetve feldarabolása is – elvben egy nagyratörő közszolga felemelkedéséről szól. E közszolgát, Thomas Schmidet, a pénzügyminisztérium korábbi főtitkárát Kurz és Blümel pénzügyminiszter is támogatta abban, hogy az osztrák állami tulajdonrészeket kezelő ÖBAG első embere legyen. Utóbb Kurzot megkérdezték Schmid kinevezéséről az Ibiza-videót vizsgáló parlamenti bizottságban is, ekkor azonban a kancellár a gyanú szerint hamisan tanúskodott, ami bűncselekmény Ausztriában. Schmid korábban a pénzügyminisztérium főtitkára volt, és a Novomatic problémáihoz „pozitívan”állt egyes lapértesülések szerint. Schmidről mi is írtunk korábban a Gernot Blümel elleni eljárás kapcsán is. The post Orwelli per Ausztriában az Ibiza-videó készítője ellen first appeared on 24.hu. |
Friss |
A 27 éves színész a közösségi oldalán jelentette be, hogy feleségével, Klajkó Szandrával úgy döntöttek lezárják a kapcsolatukat. A pár hét évvel ezelőtt ismerkedett meg és 2020 februárjában volt az esküvőjük. Veréb Tamás egy közös képet posztolt és elmondta, hogy egy darabig küzdöttek azért, hogy megmentsék a házasságukat, de végül belátták, hogy külön utakon kell folytatniuk az életüket. Kapcsolódó Veréb Tamást megpróbálta megverni volt barátnője Nyilván meg se fordult a fejében, hogy belemenjen a verekedésbe.A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Veréb Tamás (@tamas_vereb_official) által megosztott bejegyzés The post Veréb Tamás hét év után válik feleségétől first appeared on 24.hu. |
Friss |
A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság elkezdte a Velencei-tó vízpótlásának előkészületeit – tudta meg a Hvg.hu Siklós Gabriellától, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjétől. Ennek első lépéseként elkezdték leüríteni a Zámolyi-víztározó vizét, amit egyelőre a Pátkai-víztározóba engednek át. A lap emlékeztet, hogy a Velencei-tó vízszintje nyáron kritikusan alacsonyra süllyedt, és a víz oxigéntartalmának csökkenése komoly halpusztulást okozott. Többen azonnali vízpótlást sürgettek, de voltak olyan szakértők, akik nem voltak biztosak benne, hogy mindig a vízpótlás lesz a megoldás. A Hvg.hu azt írja, a vízügy tervei szerint október során összesen közel másfélmillió köbméter vizet kormányoznak át a Pátkai-víztározóba a hónap végéig, eközben a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) lehalássza a Zámolyi-víztározót. Azt azonban nem tudni, hogy mikor és mennyi víz kerül a tóba, sok függ például az időjárástól és hogy a hideg idő beköszöntével milyen mértékben javul a tározók vízének minősége. A Pecaverzum a Mohosztól azt az információt kapta, hogy a Pátkai-víztározóban lévő halak becsült össztömege 800 mázsa körül lehet, és ebben még nincs benne az inváziós fajnak számító ezüstkárász. Dérer István főigazgató tájékoztatása szerint a lehalászott halak különböző horgászvizekbe kerülnek, a hálóba kerülő keszegeket viszont teljes egészében áttelepítik a Velencei-tóba. A szakportál hozzátette: nyár folyamán 110 mázsa hal pusztult el és a folyamat még mindig tart. Kapcsolódó Lélegeztetésre szorul a Velencei-tó? Összetett ok vezethetett az oxigénhiányhoz, ami halpusztulást okozott a Velencei-tóban: a sekély víz rendkívül sérülékeny, aggasztó módon ki van szolgáltatva a környezeti és emberi hatásoknak.The post Elkezdték a Velencei-tó vízpótlásának előkészületeit first appeared on 24.hu. |
Friss |
Ingyen kapta meg Esztergom belvárosát a Fox News-os Tucker Carlsont is vendégül látó fesztivál – tudta meg a Szabad Európa. Erre, mint írták, a járványhelyzet miatti különleges jogrend adott lehetőséget. Hernádi Ádám, Esztergom fideszes polgármestere ugyanis saját hatáskörben hozott új rendeletet a város közterületeinek használatára vonatkozóan. A Hernádi által írt és elfogadott rendelet értelmében a polgármester kérelemre elengedheti a közterület-használati díjat, ha egy rendezvény Esztergom város és a régió lakosságának széles körét érinti. A polgármester a lap szerint a rendeletet június 14-én írta alá, és egy hónappal később már be is futott a kérelem, amely az esztergomi belváros jelentős részére kiterjedt. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) első fesztiválján, ahol a koncertek és bulik mellett olyan személyiségek is felbukkantak, mint Tucker Carlson, a jobbos amerikai tévésztár. A lap azt írja, az MCC Fesztet szervező Moonlight Event Kft. hat–tíz napra kért engedélyt, nyolc helyszínen összesen tizenháromezer négyzetméternyi területre. A lap becslései szerint a lefoglalt területért mintegy 2,6 millió forintot kaphatott volna a város, vagyis ennyi bevételtől esett el az esztergomi önkormányzat. A közterület-használati díj elengedése a lap szerint nemcsak azért aggályos, mert mind az MCC-nek, mind a Moonlight Eventnek lett volna miből kigazdálkodnia, hanem azért is, mert a rendezvényen kereskedelmi tevékenység is folyt, valamint a hajnalig tartó bulikra fejenként 2990 forintos napijeggyel illetve 6990 forintos bérlettel lehetett bejutni. A rendezvényt megszervező Moonlight Event Kft. tulajdonosa Balásy Gyula, akinek két másik cége, a Lounge Design és a New Land Media a kormányzati kampányokat és állami cégek hirdetéseit tervezi, gyártja és jelenteti meg különböző felületeken. A Moonlight 2017-es árbevétele alig haladta meg a négymillió forintot, ám 2018-ban a bevétel már majdnem elérte a 990 millió forintot, 2019-ben a 3,8 milliárdot. A céget a lezárásokkal terhelt 2020-as év sem vetette vissza, ekkor is 3,8 milliárd forint fölött volt a Moonlight Event bevételük. A kisebb fajta üzleti csodát részben magyarázhatja az is, hogy a céget Balásy 2018 októberében vette át. The post Ingyen volt a közterület a kormánybarát fesztiválnak Esztergomban first appeared on 24.hu. |
Friss |
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön és pénteken kétoldalú megbeszéléseket folytat a IV. Budapesti Demográfiai Csúcsra érkezett állami vezetőkkel és a konferencia előadóival a Karmelita kolostorban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Orbán elsőként Mike Pence korábbi amerikai alelnököt fogadta, majd Aleksandar Vucic szerb államfővel tárgyalt. Ezt követően Milorad Dodik, a háromtagú boszniai államelnökség szerb tagja érkezett a Karmelitába. Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTIA tervek szerint a nap folyamán és pénteken további egyeztetéseket folytat Orbán Viktor a fórum előadóival, Dan Schneiderrel, az American Conservative Union (ACU) ügyvezető igazgatójával, Marion Maréchallal, a francia Nemzeti Front korábbi képviselőjével, a lyoni ISSEP politikai iskola főigazgatójával, Jaime Mayor Oreja korábbi spanyol belügyminiszterrel, a One of Us Federation elnökével, valamint Éric Zemmour francia filozófus-esszéistával – közölte a sajtófőnök. The post Orbán Viktor a Karmelitában fogadta a volt amerikai alelnököt first appeared on 24.hu. |
Friss |
Elgázolt egy 19 éves fiút a Győrből a Déli pályaudvarra tartó vonat Szőnynél csütörtök délután. Értesüléseink szerint mentőhelikopter érkezett a helyszínre. A Mávinform tájékoztatása szerint a baleset miatt megnő a vonatok menetideje a Budapest-Győr vonalon. Almásfüzitő és Komárom közötti szakaszon csak egy vágányon közlekedhetnek vonatok. Megkerestük az Országos Mentőszolgálatot, hogy megtudjuk milyen állapotban van a fiú, amint válaszolnak, frissítjük a cikket. The post Elgázolt egy 19 éves fiút a vonat Szőnynél first appeared on 24.hu. |