Skip to Content

Adózóna

Tartalom átvétel
Adozona.hu RSS
Frissítve: 25 perc 11 másodperc

Nehezen követhető az MI alkalmazásának jogi szabályozása

0 másodperc
Tavaly lépett hatályba és idén vált részben alkalmazhatóvá az Európai Unió (EU) mesterséges intelligenciáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/1689 rendelete (AI Act). A szabályozás – az EU-normákhoz hasonlóan – jelentős felkészülési időt biztosít a jogalanyoknak, ám erre szükségük is van, ugyanis kifejezetten komplex és tekervényes a szabályozás, mely teljes terjedelmében (végrehajtási aktusok sokasága) még nem is jelent meg. Ezen túlmenően az EU azt is bejelentette, hogy felülvizsgálja a komplexitás szükségességét, a szabályok egyszerűsítését, így az sem ismert biztosan, hogy mely szabályoknak kell lassan megfelelni.
Kategóriák: Adó

Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal

1 óra 16 perc
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között – jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök, közölte az MTI csütörtökön.
Kategóriák: Adó

Meghosszabbított határidő: június végéig lehet támogatást igényelni a vidéki töltőtelepítésekhez

2 óra 22 perc
Az eredetileg május végi határidő meghosszabbításával egy hónappal tovább, június végéig nyújthatnak be pályázatot a korszerű elektromos töltőállomások telepítésében gondolkodó üzemeltetők – jelentette be pénteken az Energiaügyi Minisztérium (EM), közölte az MTI.
Kategóriák: Adó

NAV: szórakozóhelyeket ellenőriztek a jogkövető magatartás erősítése és a feketegazdaság visszaszorítása érdekében

2 óra 56 perc
Az éjszakai szórakozó- és vendéglátóhelyeket április 26-án nagyszabású akcióban ellenőrizték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei, a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) és a rendőrség munkatársainak támogatásával; a razzia célja a jogkövető magatartás erősítése, valamint a feketegazdaság visszaszorítása volt – közölte a NAV pénteken az MTI-vel.
Kategóriák: Adó

Itt az új árréskorlátozásról szóló rendelet – 11 rendelet és 19 határozat jelent meg a Magyar Közlönyben

4 óra 16 perc
Öt kormányrendelet – közöttük a drogériai termékek árának csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 93/2025. kormányrendelet –, továbbá 6 rendelet és 19 határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2025. évi 53. számában.
Kategóriák: Adó

Kivások innovációs járuléka: ezekre kell figyelni a közelgő bevallásnál

5 óra 52 perc
A kisvállalati adó bevallásával együtt az innovációs járulék fizetésére kötelezett adóalanyoknak be kell vallaniuk az innovációsjárulék-fizetési kötelezettségüket is a 24KIVA jelű nyomtatványon. A bevallás határideje a 2024. évre vonatkozóan 2025. május 31-e.
Kategóriák: Adó

Kilőtt az elektromos autók és hibridek iránti érdeklődés

13 óra 52 perc
Folytatódik a korábban látott tendencia: jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján. Eközben benzines és dízel autókat is többen kerestek 2025 áprilisában, mint egy évvel ezelőtt, még ha nem is akkora az ugrás, mint márciusban volt.
Kategóriák: Adó

Laktózmentes UHT tejet hívott vissza a Kifli.hu

2025, május 8 - 23:33
Lejárt minőségmegőrzési ideje miatt visszahívta a forgalomból a Kifli.hu Shop Kft. a Sole-Mizo Zrt. egyik laktózmentes UHT tejtermékét – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
Kategóriák: Adó

Transzferárazás csak óvatosan! – Már egyetlen nem megfelelő összehasonlító elem jelentős társaságiadóalap-korrekciót eredményezhet

2025, május 8 - 22:03
Hamarosan itt van május 31., ami a transzferár nyilvántartások elkészítésének határideje is. Ennek fontosságára hívta fel a figyelmet a LeitnerLeitner.
Kategóriák: Adó

Az Európai Parlament rugalmasabb gáztárolási szabályokat szorgalmaz az árak csökkentése és az energiabiztonság megőrzése érdekében

2025, május 8 - 21:03
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta azt a jogszabálytervezetet, amely a gáztárolási szabályok rugalmasabbá tételével kívánja csökkenteni a gázpiaci árakat és enyhíteni a spekulációt, miközben továbbra is biztosítja az energiaellátás biztonságát.
Kategóriák: Adó

Több biztosító is vállalja, hogy nem emeli lakásbiztosítási díjait egy évig

2025, május 8 - 20:10
Több biztosító is jelezte csatlakozását csütörtökön ahhoz az önkéntes vállaláshoz, hogy egy évig nem emelik lakásbiztosítási díjaikat.
Kategóriák: Adó

Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó

2025, május 8 - 19:03
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban. A felmérés szerint a megkérdezettek jelentős része már rendszeresen alkalmazza az AI-t. Többségük szívesen használja, és úgy is látja, hogy az AI használata számos előnnyel jár, azonban számos esetben nem elég körültekintően alkalmazzák e technológiát, ami növeli az anyagi és reputációs kockázatokat – állapítja meg a KPMG Trust, Attitudes and Use of Artificial Intelligence 2025 (Bizalom, attitűdök és AI-használat) című friss nemzetközi kutatása.
Kategóriák: Adó

NAV: transzferárral trükközött a cég

2025, május 8 - 17:33
A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot – közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
Kategóriák: Adó

Ipari termelés: késik a repülőrajt

2025, május 8 - 16:03
2025 márciusában az ipari termelés volumene az előző év azonos hónapjának szintjén maradt, míg munkanaphatástól megtisztítva 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte jelentésében a KSH. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel több munkanap volt, mint 2024 márciusában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,1 százalékkal nagyobb volt a 2025. februárinál.
Kategóriák: Adó

Miből lehet, miből nem? Nézzük meg a családi járulékkedvezmény alkalmazásának szabályait!

2025, május 8 - 14:35
A családi járulékkedvezmény intézményét 2014-ben vezették be azzal a céllal, hogy azok az adózók, akik jövedelmük nagysága vagy egyéb adókedvezményeik miatt nem tudnak élni az szja-törvény szerinti családi kedvezménnyel, a „kihasználatlan” kedvezményt az általuk fizetett járulékkal szemben érvényesíthessék.
Kategóriák: Adó

Kormányinfó: uniós javaslatokról és a drogérialáncok árrésének korlátozásáról is tárgyalt a kormány

2025, május 8 - 13:03
Egész napos ülést tartott tegnap a kormány, amelynek részleteiről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő számolt be a mai kormányinfón.
Kategóriák: Adó

Az Adózóna válaszol: áttérés vállalkozói szja-ról átalányadóra

2025, május 8 - 11:33
Milyen esetben és feltételek esetén dönthet úgy az egyéni vállalkozó, hogy a személyi jövedelemadó helyett átalányadózást választ? Milyen szabályokat kell szem előtt tartania? Milyen teendőkkel jár az adónemek közötti áttérés? Szipszer Tamást, a Taxcorp Hungary Kft. adózási szakértőjét hallhatják.
Kategóriák: Adó

Deviza: drágult az euró és a dollár, olcsóbb lett a svájci frank

2025, május 8 - 10:03
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben.
Kategóriák: Adó

Változások a beruházásösztönzésben

2025, május 8 - 08:15
2025. április 18-án hatályba lépett a 81/2025. kormányrendelet, mely módosította a beruházási célelőirányzat felhasználásáról szóló 210/2014. kormányrendeletet. Írásunk a fontosabb változásokat mutatja be.
Kategóriák: Adó

Idén új célterülettel bővül a hungarikum pályázati felhívás

2025, május 7 - 23:03
Már tizennegyedik alkalommal hirdeti meg a hungarikum pályázatot az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság. Az idei kiírás 650 millió forintos keretösszeggel négy célterületet támogat, köztük egy újat is: a népzene és a néptánc világához kapcsolódó kezdeményezések is bekerültek a támogatott tevékenységek közé – tette közzé az Agrárminisztérium.
Kategóriák: Adó